Egyből múltheti elégedett hátradőlésem után egy házibuli-meghívás örvendeztetett meg, kedves lett osztálytársam, Sarma jóvoltából. Pénteken hétkor el is kezdett gyűlni a tömeg Sarma lakásában, nagyjából 30-40 ember, tizenöt (!) nemzet képviseltette magát az eseményen: albán, ausztrál, bolgár, cseh, egyiptomi, finn, grúz, lengyel, lett, magyar, német, norvég, osztrák, orosz, ukrán. Az elején egész sokáig csak csehül csevegtünk, amíg a szókincs bírta. Nem gondoltam volna, h tankönyvön kívül is elhangozhat a következő párbeszéd ezen a nyelven:

„-Ahoj, jmenuju se Martin. (Szia, Martinnak hívnak.)

-Ahoj, jsem Thomas. Odkud jsi? (Szia, Thomas vagyok. Honnan jöttél?)

-Jsem z Austrálie. A ty? (Ausztráliából. És te?)

-Já jsem z Norska.” (Én Norvégiából.)

Az ilyen összejöveteleken hangzanak el az olyan mondatok, mint „Tavaly, amikor Chicago-ban dolgoztam…” vagy „Neeem, Perth egyáltalán nincs elszigetelve a világtól, hiszen repülővel két óra alatt el lehet jutni Szingapúrba”, netán (elnézően) „Nem, én lett vagyok, nem litván… tudom, mindenki összekeveri…”, „Jaj, és Berlinben ismered azt a helyet, ott a Friedrichsrassén, ahogy átmész a hídon…”.

Az albán sráccal aztán elég sokat beszélgettem, ugyanis Albániáról egyszerűen semmit sem tudok, csak hogy állítólag az ő nyelvüket sem érti senki rajtuk kívül, ebben Ilir meg is erősített. A legelfogadottabb elmélet a származásukra, h ők az illírek egyetlen olyan leszármazottai, akik megőrizték a nyelvet, a körülöttük lévők mind elszlávosodtak. Ugyanakkor van egy enyhe francia beütés is, az egészségedre pl úgy van, h „geszoáhr”. Sokat beszélgettünk például a nacionalizmus különböző megnyilvánulásairól is, meg arról, h különböző helyeken ennek milyen történelmi háttere van. Albániában ez logikusan a nyelv és az identitás megőrzéséhez köthető, ők is szláv tengerben élnek, mint mi. A hatalmas különbség, h ők végig ott voltak és ellenálltak az elszlávosodásnak, s a mai szláv szomszédaik voltaképpen a rokonaik. Minderre ugyan konkrét bizonyítékok nincsenek, de a közgondolkodásban attól még ez van érvényben. Nálunk ez a kulturális különbség sokkal egyértelműbb volt mindig is, és a magyar nacionalizmus nem is erről szól. Jobban hasonlít viszont a szlovákra, akik voltak már magyarok, voltak már csehek, és nem egyszer hallottam saját fülemmel önjelölt történészektől, hogy szlovákok nem léteznek. Ilyenkor úgymond indokoltnak tűnhet a nemzeti érzület néminemű felerősödése. Na, egy szónak is száz a vége, ahogy Ica néni mondta volt mindig a 4.c osztálynak, remek eszmecsere volt. Mókás, hogy különböző helyekről származó emberek mennyire azonosan tudják látni a világ működését. Én egyre inkább már csak a kulturális hasonlóságokban hiszek.

Egyébként az este folyamán nagyon népszerű volt Budapest, sokan jártak már a magyar fővárosban, és odáig voltak meg vissza.  Hazafelé meg egy orosszal, egy grúzzal és egy ukránnal jöttem, egyedül az orosz lány beszélt valamennyire angolul, így oroszul és bénacsehül folyt a társalgás, ami egészen szürreális élmény volt éjjel 3-kor az éjszakai buszt keresve. („-Myslím, že tam je autobusová zastávka.” „-кде?”)

A közérthetőség kedvéért megölöm a poént: (cseh)-Azt hiszem ott egy buszmegálló. (orosz)-Hol? Oroszul kgyé-nek kell ejteni, csehül ugyanígy van, csak nem lágy: kde.

Chapter 15 in which she’s on a houseparty

My Latvian classmate, Sarma invited all the Czech studying students for a party on Friday night in her flat, so around 30-40 people gathered together for a get-together from  15 (!) different nations: Albanian, Australian, Austrian, Bulgarian, Czech, Egyptian, Finnish, Georgian, German, Hungarian, Latvian, Norwegian, Polish, Russian, Ukranian. It’s the kind of party where you overhear the kind of sentences like ’Last year when I worked in Chicago…’ or ’No, Perth is not isolated at all…you can get to Singapore in two hours by plane.’ or ’No, I am Latvian, not Lithuanian…I know, everybody mixes them up…’, ’Oh, I love Berlin! You know that place on Friedrichstrasse after the bridge…’

We had a good discussion with the Albanian guy, as it’s a shame but I know nothing about Albania. Only that their language is as lonely as Hungarian, no relatives on the horizon…alone, surrounded by the cruel, barbarian Slavic… He said according the popular theory they are the offsprings of the Illyrian. This theory is quite widespread all over the Balcan, but they might be the only ones who maintained the language. At the same time, it likely has a latin, or more precisely French influence, for example, Cheers(GB)/Santé(F)/Prost(D)/Egészségedre(H) in Albanian is ’gesoir’ with a perfect French pronunciation. We also talked about nationalism and its historical backgroungs in different countries. For example, in Albania they made a huge effort not to fade into the Slavic tribes, keep their language, but their neighbours are still their relatives somehow. Even though there are no real evidences about this, but the theory is widely accepted. It’s not like Hungarians, who entered the territory, killed everyone and settled down. It was always clear that we are Hungarians, it’s not the reason of nationalism (what is, in my opinion, keeping our wounds bleeding). It’s more like the Slovakians, as they were never acknowledged as an own nation. So, still in my opinion, for them it’s somehow reasonable to be upset a bit on this topic. Anyway, I find amazing to realize, though coming from different countries, how similarly we can think about the world. I more and more believe in cultural similarity/alikeness/resemblance. (If you are a native speaker, could you please send me an email telling me which one sounds the best?)

I was quite popular being from Budapest, everybody was so impressed by the Hungarian capital. I took the way home with a Russian girl, a Georgian and a Ukranian guy. Only the girl spoke English a bit, so we talked in Russan and clumsy Czech which was pretty surreal, looking for the night bus at 3 in the morning...