Osudy dobré studentky Švejkyně

Már az elején tudtuk, h rövid lesz egy a szűk négy hét, és hát valóban, Poděbrady híres kertitörpéje elütötte a gombán utolsó óránkat.  A búcsúest hihetetlenül jól sikerült, bár még fájdalmasabbá téve az elválást. Délután 5-kor kezdődtek a programok, amire a prágai nyáriegyetem részvevői is csatlakoztak, és majdnem minden csoport előadott egy műsorszámot. Volt, akik énekeltek, voltak, akik egy rövid darabot játszottak, a színvonal pedig a kocsmai gajdolástól kezdve a díszlettel felszerelt színházi előadásig mindent lefedett. Mellesleg a festményünk is itt került felavatásra. Ezután kezdődött a buli, élő zenével és ingyen étel-itallal, nem aprózták el a dolgot.  Remekül szórakoztunk, kattintgattuk az utolsó közös fotókat, táncoltunk, Steve meg magához ragadta a mikrofont és elénekelte a My Way-t. Flic-kel és CJ-vel még egy utolsó éjszakai sétát tettünk a parkban. (Steve nem jött velünk, mert közben becsajozott – másnap kiderült, h a parkba mentek sétálni.)

Kinek-kinek máskor fejeződött be az este, én éjjel 1-kor már durmoltam (bár hangsúlyozom, az egész 5-kor kezdődött), de másnap reggeli után menni kellett az ünnepélyes és megható oklevélkiosztásra, amit egyébként sokan kihagytak (valószínűleg összefüggésben az előző esti ingyenes alkoholfogyasztási lehetőséggel). Ezután csomagolni kellett, indultunk Annával vissza Prágába.  A vonatállomásra menet többekkel összefutottunk, elcsattantak az utolsó ölelések. Szobatársam orosz Annának hagytam egy levelet, lévén nem tudtunk személyesen elköszönni, h remek szobatárs volt, majd ő is szembejött velünk, így mégis elbúcsúztunk, és mondta, h milyen jó szobatárs voltam:) Nem árultam el neki, h várja egy levél hasonló tartalommal:)

"Nyári fürdő" - élményfürdő...

Azt még nem is említettem, h nem hazafelé veszem az irányt, hanem Párisra vetem féltő szemeimet, három hét Charles-szal, és kiderült, h Rémivel ugyanarra a járatra van jegyünk. Felajánlotta, h az épp itt nyaraló családjával Poděbrady-ból elvisznek engem is autóval a reptérre, de egyrészt már megígértem Annának, h együtt megyünk, meg kicsit fura lett volna egy idegen francia családdal egy tömött autóban. Igaz, annyit el tudtam volna mondani, h zsö dézsá parlé a pö franszé, vagyis hogy egy kicsit már beszélek franciául, de ez valószínűleg nem szórakoztatta volna őket egy teljes órán keresztül, egyebet pedig sajnos nem tudtam volna prezentálni.

Így viszont nagyon érdekes utam volt a reptérre. Annával a Masarykovo nádražín a cityElefantról leszállva afelé a kínai felé vettük az irányt, ahol éppen egy hónappal azelőtt vártunk a vonatra egy pohár Gambrinus mellett, így keretes szerkezetben búcsúztunk el a várostól. Majd visszahúztuk a bőröndöket a Florencre, ahol Anna egy csoporttársával (aki így az én csoporttársam is volt az első évben) szeretett volna találkozni, aki a most kezdődő prágai nyáriegyetemre jött, és pont tíz perccel Anna indulása előtt kellett volna megérkeznie. De a busz késett, Annának meg fel kellett szállnia. Elköszöntünk, és kifelé siettem, mikor a busz végre megérkezett. Gondoltam egy köszönésre még van időm, és ki tudja, hátha egy irányba megyünk. Ekkor pillantottam meg egy eltés csoporttársamat, aki szintén ugyanezen okból érkezett (eszembe is jutott, h rajta volt a listán), és éppen fogalma sem volt, h merre induljon. Kicsi a világ, kiderült, h mindketten a Dejvickára igyekszünk, úgyhogy az úton megbeszéltük, ki mit csinál épp, mivel már vagy egy éve nem láttuk egymást.

Masarykovo nádrazí - végállomás

A reptéren Rémivel becsekkoltunk, majd megérkeztünk ebbe az országba, ahol olyan furcsán beszélnek az emberek. Alap, h děkuju-val akarok mindent megköszönni.

Cseh kalandjaim ezzel ugyan egy időre véget értek, de ez a három hét is felettébb izgalmasnak és érdeklődésre számot tarthatónak ígérkezik, meg amúgy is hozzászoktam a blogoláshoz, úgyhogy úgy döntöttem, nem tűnök még el teljesen!

Takže...'Alló Frhansz!